MENÜ

Nagybudapesti Horgászok Egyesülete

A fogási napló vezetésére vonatkozó jogszabályok

 

A 2016-os fogási naplóról

 

A 2016-ban érvényes állami horgászjegy egy egységet képez a fogási naplóval. A jegy előlapján (most már csak a horgászokra vonatkozóan) fel van tüntetve, hogy a naplót következő év február 28.-ig kell leadni annál a szervezetnél, ahol a horgász az állami jegyet kiváltotta, vagy egy másik egyesületnél, ahová be kíván lépni.

   Ha a fogási naplót figyelmesen tanulmányozzuk, bizonyosan nem érhet majd bennünket kellemetlen meglepetés a halőrök részéről, mivel azonban az ügyfélforgalmi irodánkban tapasztaltak szerint számos esetben előfordul, hogy a horgászok nem fordítanak kellő gondot a területi jegyeken szereplő szabályok és a napló vezetésének áttanulmányozására, szükségesnek látjuk néhány mondatban honlapunkon a szükséges tudnivalókat tudatni horgászainkkal.

   A napló vezetése eltér a régi fogási naplóétól. Harminc lap szolgál - laponként 15 bejegyzési hellyel- a horgászatok eredményeinek vezetésére. Minden oldalon két „egységet” látunk, egy hét- és egy nyolc bejegyzési helyet (rubrikát) tartalmazót. A régi naplótól eltérően most nem vezethetjük folyamatosan a különböző vízterületek fogásait egymás alatt, hanem vízterületenként (víztérkódonként) egy ilyen (hetes, vagy nyolcas) „egységet” kell egy-egy vízterületre vonatkozóan vezetni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha pl. az első horgászat a fővárosi szakaszon történt, az első (hetes) egység fejrészébe a „vízterület neve” rubrikába (és a víztérkód rubrikába) ezt írjuk be. Ha a második horgászat pl. a Velencei tavon történt, már a következő (nyolcas) egységbe kell beírni a fogást. Minden újabb vízterületen történt horgászatot újabb egységbe kell beírni. (Minden vízterület neve és víztérkódja megtalálható az adott víz területi jegyén.) A „horgászhely megjelölését” az adott vízkezelő külön megkövetelheti, ami szintén szerepel a területi engedélyen. Nagyobb vizeken ez értelemszerűen az egyes (a horgászhelyhez legközelebb eső) települések megjelölését jelenti, vagy – ha az illető területi engedélyen (pl. Balaton) több mellékvízen is engedélyezett a horgászat, azok elnevezését kell beírni.

   Az egyes oldalak alján látható szövegből kiderül, hogy egyes vízkezelők megkövetelhetik egyes (külön kóddal megjelölt) halfajok elkülönített vezetését a „kód” „kód” „kód” rubrikákban. (Ez a követelmény szintén a területi jegyeken olvasható.)

   Az idén tapasztalt területi jegyek késedelmes megjelenése a következő évben (minden valószínűség szerint) nem fog megismétlődni. Köztudomású, hogy ezt a problémát az új vízkezelők kijelölése és a nyomdai munka egyeztetése idézte elő, mivel azonban a vízkezelők kijelölése 15 évre szól, joggal bízhatunk benne, hogy a jövőben idejében megkaphatjuk nem csak az állami horgászjegyet, hanem területi engedélyeinket is.

 

Asztali nézet