Nagybudapesti Horgászok Egyesülete

                                  Hogyan vásároljunk horgászbotot?

 

        A kérdés együgyűnek tűnhet: bemegyünk a boltba és veszünk egyet. Ha nem megfelelőt választunk és vásárolunk meg, nem valószínű ugyan, hogy ez anyagi romlásunkhoz vezet, mindenesetre bosszantó, ha rövid időn belül rájövünk, hogy nem felel meg céljainknak. A vásárlás annak ellenére sem egyszerű, hogy manapság már minden jobb horgászboltban szakképzett eladó (aki maga is horgász) áll rendelkezésünkre, aki – többnyire szívesen – elmagyarázza, hogy mi volna számunkra a legmegfelelőbb.

 

     A horgászok általában kétféleképpen viszonyulnak a horgászeszközökhöz. Az egyik kifejezetten „cuccbuzgó”, különös jelentőséget tulajdonít a bot, orsó, zsinór minőségének, esztétikájának, hajlamos arra, hogy még télen is - amikor jóval ritkábban horgászik - elbíbelődjön felszerelési tárgyaival, holmijait átvizsgálja, tisztogassa, karbantartsa. A másik típusnak szinte mindegy, mivel horgászik, számára csupán az eredmény (a halfogás) a fontos. Ők azok, akik könnyed nemtörődömséggel dobálják autójuk csomagtartójába a felszerelt botokat, és ugyanolyan nemtörődömséggel veszik tudomásul, hogy azok egy - két év után úgy néznek ki, mint egy gondos horgásznál egy áthorgászott élet után. Mindkét típusban találhatunk igen eredményes horgászokat: a sikernek egyáltalán nem elengedhetetlen feltétele a drága, legutolsó divatnak megfelelő felszerelés. Ismerek – egyébként kiváló – horgászt, aki éppen abból  csinál „ügyet”, hogy szinte szemétre való felszereléssel „alázza meg” szuper-cuccal horgászó társait. Alapelve, hogy „nem az a fontos, ami a kezemben van, hanem ami a vízben”, azaz csupán a végszerelék helyes összeállítására hagyatkozik. Jómagam, bár hozzáállásomra kifejezetten egyik „felállás” sem jellemző, mégis szeretem, ha kezemben olyan bot, orsó van, mellyel élvezet horgászni, annak ellenére, hogy sohasem vásárolom semmiből a legdrágább modelleket, inkább a „középosztályt” részesítem előnyben. (Persze azért e mellett lehetőleg nem mondok le a halfogás öröméről sem.) A botok, orsók jó karban tartására és a velük való kíméletes bánásmódra azonban ügyelek: egyrészt azért, mert egy-egy jó darab az évek során erősen a szívemhez nőtt, és ezekkel sokáig szeretnék még horgászni, másrészt a gyakori vásárlást felesleges pénzkidobásnak tartom. Meg kell jegyeznem, hogy több évtized horgászcikkeit figyelve az négy-öt évtizeddel öregebb szériák minősége (különösen az orsók esetében) gyakran jobbnak bizonyul, mint a modernebb, „trendi” szériáké. (Nem vonatkozik ez a horgokra, még kevésbé a zsinórokra, mert ezek fejlődése az évek folyamán szinte töretlen.)

 

 

     Több mint öt évtized távlatából is még élénken emlékszem első „komoly” (azaz gyári) horgászbotom vásárlására, - úgy hatvan évvel ezelőtt - a Váci- és Párisi utca sarkán az egykori „Diadal” nevezetű sportáruházban történt. Mint kezdő horgász (számos magam készítette, horgászbotnak alig nevezhető somfavessző után) végre szerettem volna valódi, „bolti” horgászbotot vásárolni. Jelentős, (több hónapi) takarékoskodásom eredménye volt az a 140 Ft, mely elegendőnek látszott e cél megvalósítására. Az eladó, kérésem előadása után egykedvűen tett elém két botot: egy másfél méteres vívótőr-pengéből, és egy 2. 80 méteres, tonkin-nádból készült kétrészes horgászbotot. Előbbi nem nyerte meg tetszésemet: láttam már a Duna-parton, hogy ilyet csak a fenekezők használnak, én pedig addig csakis úsztatva fogtam – nem éppen nagy számú – keszegzsákmányomat. Nem igazán tetszett a tonkin-bot sem: vastagnak, meglehetősen alkalmatlannak találtam a keszegezésre, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek: megvettem az egyébként igen szép kiállítású (valójában tulajdonképpen pontyhorgászathoz készített) botot. Sok örömem azonban nem volt benne, mert nem tudtam használni a budapesti kifolyók alatt történő úsztatáshoz: a vékony zsinórt könnyen elszakította, s a megakasztott paduc, jász is gyakran lemaradt a merev, alig hajló botról. Később aztán megjelentek az igen kedvező árú, négy méteres nyers bambuszpálcák, melyekből némi saját munka árán már használható keszegező botot tudtam magamnak barkácsolni. Ezekkel horgásztam csaknem két évtizedig, egészen az üvegcső botok megjelenéséig, amikor is - már saját keresettel rendelkezve - meg tudtam szerezni az első négy és fél méteres, teleszkópos „Shakespeare Economy” pálcát.

    Most azonban térjünk a címben jelzett témára, ami – bizonyára – jobban érdekli a leendő horgászbot-vásárlókat, mint az én nosztalgiázásom.

 

    Mik is egy jó horgászbot tulajdonságai?

Legyen könnyű, hogy ne legyen fárasztó kézben tartani. Legyen erős, hogy egy több kilós hal húzásának ellen tudjon állni, ugyanakkor hajlékonynak is kell lennie, hogy a horgászzsinór ne szakadjon, illetve a merev bot ne tépje ki a hal szájából a horgot. Mindezeknek a követelményeknek, - könnyen belátható - egyetlen botnak igen nehéz megfelelnie.

    Vásárlásnál kezdő horgászokra jellemző a kérés: „Olyan botot kérek, ami minden hal horgászatához alkalmas!” Rögtön kijelenthetjük: „univerzális”, minden hal horgászatára alkalmas horgászbot nincs. A kérdés, ha jobban meggondoljuk, a kérdező teljes tájékozatlanságát árulja el, ha figyelembe vesszük, hogy vizeinkben a néhány dekás sneciktől a több kilós pontyokon át a mázsás harcsáig számos különböző méretű és életmódú hal él.

       A horgászbot felszerelésünk legfontosabb része (noha természetesen zsinór és horog nélkül nem képzelhető el horgászat). Tulajdonképpen nem más, mint karunk meghosszabbítása: akár bedobásnál, akár a hal megakasztásánál, akár a fárasztásnál vesszük jó hasznát.

    

        Beszerzésénél több szempontot kell figyelembe vennünk. Nem mindegy, hogy kezdőként szeretnénk a halfogásba belekóstolni, vagy e téren már több éves (esetleg több évtizedes) tapasztalattal rendelkezünk, de az sem, hogy szórakozásunkat évente csak néhány napon, vagy esetleg egész éven át, rendszeresen óhajtjuk-e űzni.

 

      Első szempontként vegyük figyelembe, hogy olyan hal fogására alkalmas botot kell beszereznünk, melyre legszívesebben, leggyakrabban horgászunk, illetve szándékozunk horgászni. (Kezdőknél ajánlatos a kisebb testű halakkal: a küsszel, kisebb keszegekkel, karikakeszeggel, bodorkával, később a jászkeszeggel, paduccal, dévérrel folytatni.) Ezeknek a halaknak horgászatára kitűnően megfelelnek az orsó nélküli  teleszkópos „spiccbotok”. Manapság igen széles választékba kaphatók az olcsó, horgászatra alig használható botoktól a méregdrága karbon versenybotokig. Fogadjuk el azt, hogy „olcsó húsnak híg a leve”, mint a kezdők iskolájában említettem, vastag spiccű és fogóvégű bottal ne horgászhatunk kényelmesen, ezért ezeket a vásárlásnál hagyjuk figyelmen kívül. A mai korszerű botoknál a 4 méteres ne legyen nehezebb 120, az 5 méteres 180, a 6 méteres pedig 220 grammnál. A spicc (csúcsrész) lehet csőszerű vagy tömör anyagból. Előbbi 1.5 mm-nél, utóbbi 1.2 mm-nél ne legyen (a végén mérve) nagyobb átmérőjű. Az ilyen botok nagyszerűen alkalmazhatók 0.10 - 0.15 zsinórral a keszegfélék horgászatára, és még gyermekhorgász is jól tudja majd kezelni őket.

 

     

Az orsós botoknál egyéb dolgokra is figyelnünk kell.

A gyártók manapság már kielégítően tájékoztatják a horgászokat a botra írt jellemzőkkel. Ezekkel kapcsolatban a következőket kell tudnunk.

A horgászbot dobótömege, - ami manapság minden boton fel van tüntetve -  ( az angol „casting weight” – dobó tömeg - után - általában c.w.- vel jelölik) arról tájékoztat bennünket, hogy milyen tömegű szerelékkel használhatjuk anélkül, hogy a bot károsodna. Pl. egy 10-30 g dobótömegű bot ilyen szerelék-tartományban használható károsodás nélkül. A dolog könnyen érthető: egy ilyen bottal nem dobhatunk pl. 100 grammos ólommal, mert dobás közben könnyen el is törhetnénk. A dobótömeg-információ tehát (ha azt komolyan vesszük) megóvhat attól, hogy a felső határértéket túllépve tönkretegyük botunkat. (Csekély dobótömeg-túllépés ugyan még megengedhető, de semmiképpen sem javasolt, sőt ajánlatos, ha a használatban soha nem közelítjük meg a botra megadott felső határértéket.)

     Mást jelöl a bojlis-botokon látható T.c.  („test-curve”, azaz tesztív) felirat. Ez azt a tömeget jelzi, mely a bot nyelének vízszintes rögzítése mellett a csúcsrészt (a nyélhez viszonyítva) merőlegesre húzza. (Nem tévesztendő össze a dobótömeggel, bár szoros rokonságban áll ezzel, hiszen a magasabb számmal jelölt tesztívű bottal nyilván nagyobb tömegű szereléket dobhatunk.) A tesztívet angol fontban (kb. 0.45 kg) adják meg, jelölése lb., vagy lbs.

 

    A horgászbotok másik fontos tulajdonsága az „akció”. Az akció nem más, mint a bottest reagálása egy adott tömegű terhelésre. Az olyan bot, melynek csak felső, legvékonyabb része hajlik, „A” , azaz csúcsakciós, (ismertebb nevén „spiccakciós”). Ide sorolhatók még tulajdonképpen a „B” akciós botok is, melyek azonban már bizonyos átmenetet képeznek a „parabolaakció” felé. (A „B” akciót jelölhetjük meg egyébként, mint a „leguniverzálisabb” horgászbot-akciót.)  A parabolaakciós botok már nem csak felső végük közelében, hanem akár a bot alsó harmadában, vagy akár a nyélig is  hajlanak. Ezek a „C”, extrém esetben „D” akciós botok.

     Nagy általánosságban az A- és B akciós botok a keszegfélék, nyílt vízen átlagos méretű pontyok, süllők fogására alkalmasak, akár úszós, akár fenékólmos horgászathoz. Az ilyen akciójú botot bevágás-szerűen meglendítve, majd hirtelen megállítva azt tapasztaljuk, hogy a bottest mozgása rövid időn belül megáll, ezért merevebbnek érezzük őket, mint a C akciós botokat.  (Készítenek persze A, - vagy B - akcióval nagy dobótömegű botokat is, melyeket kimondottan nagy testű halak horgászatához használhatunk.)

      Ugyanazon horgászbot hajlékonysága, merevsége, „ereje” egyébként horgászonként más-és más elbírálás alá esik. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy eredményes horgászok igen különböző jellegű botokkal érik el kiemelkedő fogásaikat, úgyhogy egy-egy bottípus kiválasztása meglehetősen szubjektív lehet. A horgászok között általában két alaptípust különböztethetünk meg. Az egyik „biztonságra” törekszik, attól félve, hogy felszerelése gyenge lesz egy „nagy halhoz”, ezért túlbiztosítja magát mind bot, mind zsinór, horog tekintetében. (Ennek a hozzáállásnak legtöbbször kevesebb kapás az eredménye.)

    A másik éppen ellenkezőleg, finom felszereléssel igyekszik eredményt elérni, esélyt adva a halnak a szabadulásra, ezáltal kettőzött örömet szerezve magának, ha ügyes fárasztással ki tudja emelni a nagy halat. (Ilyen felszereléssel általában jóval nagyobb esélye lesz a kapásra is.)

 Nem elhanyagolható az sem, hogy hol horgászunk: lehet az a víz fél-, egy méter, de akár   tíz  méteres mélységű is. Horgászhatunk állóvízben magunktól néhány méternyire, de mély, sodró folyóvízben is, ahol akár 20 méternyire is leereszthetjük az úszós szereléket, vagy 40-50 méternyire dobhatjuk a fenekezőt. A botnak ezekhez a körülményekhez feltétlenül alkalmazkodnia kell, különösen, ha úszóval horgászunk, ami a kezdők számára megint csak ajánlható. Mint fentebb említettem, keszegezéshez csak a vékony, rugalmas bot alkalmas. Az ilyen bottal könnyen dobhatjuk a viszonylag könnyű úszót, és a hozzá való vékony, 0.15 – 0.20-as zsinórral megakasztott hal  sem fog könnyen szakítani, illetve lemaradni a horogról. Könnyű úszós horgászatnál, - az orsós botnak -  olyannak  kell lennie, hogy rögzített úszót használva botunk hossza az adott víz mélységénél legalább fél méterrel nagyobb legyen.

      Igen lényeges, hogy a horgászbot súlypontja hol található. Gyakran előfordul, hogy egy 10 dekával nagyobb tömegű (súlyú) botot könnyebbnek érzünk, mint egy könnyebb, de rossz tömegelosztású (súlyelosztású) botot. Ez a bottest jó tervezésének, a tökéletes súlyponti helyzetnek köszönhető. Magyarán: annál könnyebbnek érzünk egy botot, minél közelebb van súlypontja botot fogó kezünkhöz. Ideális helyzetben – ami hosszú botoknál persze sohasem valósulhat meg tökéletesen - a súlypont pontosan markunk alatt található. (Ilyen tömegelosztású botot azonban csak nagyon ritkán fogunk találni, akkor is csak a rövidebb, és a kisebb dobótömegű botoknál,  legtöbb bot súlypontja valamelyest az orsó előtt lesz majd, ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lennének kiváló használati értékűek.) Az orsó tömege nagyban hozzájárul a horgászbot „fejnehézségének” kiküszöböléséhez. (persze egy 5-25 grammos bothoz nem illik az 50-es nagyságrendű orsó.)

     Botvásárlásnál (már amennyire tehetjük) először ne az árat nézzük, hanem a botot vizsgáljuk meg. Ne feledkezzünk meg arról, hogy egy jól kiválasztott bot hosszú évekig hűséges társunk lehet horgászatainknál, ne sajnáljuk tehát azt az árkülönbözetet, amennyivel egy jobb minőségű bot többe (gyakran többszörösébe) kerül egy kommersz botnál. Egy, a horgászmódszernek leginkább megfelelő bottal dupla élvezet a halfogás. A használatban az árkülönbözet bőven meg fog térülni, míg egy rosszul megválasztott botot - előbb-utóbb -  kénytelenek leszünk félretenni, vagy (tetemes veszteséggel, jócskán vételára alatt) eladni, ha egyáltalán lesz, aki megvegye.

 

Ha már döntöttünk, hogy milyen botot veszünk, vásárlásnál az alábbiakat vegyük szemügyre:

 

1. Nézzünk végig a boton, hogy kellően egyenes-e. Különösen teleszkópos botoknál fordulhat elő, hogy az egyes tagok nem állnak egyenesben. (A finom matchbotoknál viszont nem jelent hibát, ha a gyűrűk tömege következtében a bottest kissé meghajlik.)
2. Vizsgáljuk meg a zsinórvezető gyűrűket. Ezeknek egyenes vonalban kell állniuk. Pergető bot vásárlása esetén nézzünk végig a gyűrűkön: akkor lehetünk elégedettek, ha a legnagyobb gyűrűn keresztül annak középpontjában látjuk a spiccgyűrűt anélkül, hogy egy másik gyűrű akadályozná az átlátást. A pergető botokon lehetőleg ne legyen - 2.70 – 3 méteres hossz esetében - hat - hét zsinórvezető gyűrűnél több, mert a sok vezetőgyűrű a dobástávolság kárára lesz. Fontos, hogy a zsinórvezető gyűrűk átmérője kellően nagy legyen, mert a kis átmérőjű gyűrűk jelentősen lerövidítik az elérhető legnagyobb dobástávolságot. (Fentiek peremorsós horgászatra értendők, mert a multiorsóhoz más botok, ill. zsinórvezetők valók.) A vezetőgyűrűk betéteit (nem árt, ha nagyítóval) alaposan vegyük szemügyre, mert előfordulhat, hogy némelyik repedt, vagy csorba. Feederbotok apró gyűrűinél néha előfordulhat, hogy a kötések rögzítésére használt műgyanta eltömi azokat, a lakkot óvatosan el kell távolítani.
3. A bot illesztéseinek (legyenek azok hagyományosak, vagy teleszkóposak) nem szabad lötyögnie, kotyognia, ha megfelelő erővel dugjuk össze a hagyományos-, vagy húzzuk szét a teleszkópos botot. Még a legjobb botnál is idegesítő, ha kotyognak a bottagok.
4. Az orsótartónak masszívan kell állnia a boton, és hasonlóképpen biztosan kell „fognia” az orsót. Jó, ha botvásárlásnál elvisszük az orsót is, melyet hozzá használni szándékozunk. (Némi lötyögést kiküszöbölhetünk az orsó talpára tekert szigetelőszalaggal, az orsótalpnak viszont mindenképpen könnyedén, - ugyanakkor elég mélyen - bele kell mennie az orsótartó papucsaiba.)
5. Bár egyéni ízlés dolga, én jobban szeretem a karcsú nyeleket, orsótartókat. Az orsótartó átmérője – figyelembe véve az átlagos kézméretet – lehetőleg ne legyen 25 mm-nél vastagabb, mert így kellemetlenné válik a bot fogása. (Ezért nem szeretem a nagy dobótömegű teleszkópos botokat, mert a nyelet igen vastagra készítik.)
6. Érdemes figyelembe venni a bot szállítási hosszát, mert nem kellemes, ha botjainkat a gépkocsi belsejében, az utastérben vagyunk kénytelenek magunkkal vinni, de ez motoros- illetve kerékpáros szállításnál is indokolt.

      Az 1. 20-1. 45 cm szállítási méret általában megfelelő. Hosszabb tagolású

       kétrészes botokat (pl. bojlis botok) legjobb megfelelő tokban, tetőcsomagtartóra erősítve szállítani.

7. Sokan - különösen a keszegező horgászok, de gyakran a pergetők is – túlzott jelentőséget tulajdonítanak a bot tömegének. Néhány dekával könnyebb botért egyesek képesek jelentős összeggel többet kiadni. A gyanúsan könnyű botokról, - ha csak nem a legdrágább, kiváló minőségű karbonból készültek – mindenkit lebeszélnék, mert általában csupán arról van szó, hogy egyszerűen „elspórolták” a botból az anyagot, (igen vékonyra méretezték a tagok falának vastagságát) ami nem egyszer érthetetlen törésekhez vezet.

 

     Most nézzük, milyen botok ajánlhatók a különböző halakhoz, módszerekhez.

 

     Bár a bevezetőben elsősorban orsós, zsinórvezető gyűrűkkel ellátott botokról beszéltünk, feltétlenül meg kell említenünk a keszegfélékre igen eredményesen használható orsó nélküli teleszkópos botokat. Ezekkel olyan esetekben, ha nem kell messze horgásznunk, igen hatékonyan foghatjuk a keszegnépséget. A zsinórt egyszerűen a bot végéhez erősítjük, amit legjobban a spiccre illő méretű „Stonfo” műanyag szerelvénnyel valósíthatunk meg. A szerelék hossza kb. akkora legyen, hogy a bot csúcsától  a botot fogó kezünk alá érjen néhány cm-rel. Az ilyen szerelékkel nagyon pontosan horgászhatunk a bot hosszának és a vízmélységnek függvényében. 5-8 méteres hosszban ajánlhatók. Igaz, hogy egy jó teleszkópos bot ára nem csekélység, – itt különösen ügyelnünk kell a jó minőségre -, de aki igazán szeret keszegezni, feltétlenül érdemes egyet beszereznie. (Korszerűnek mondható az a teleszkópos bot, mely 8 méteres hosszban a 350-400 grammot, 7 méteresben a 250-300 grammot és 6 méteresben a 200-250 gramm tömeget nem haladja meg. ) A jó bot megfelelő merevséggel rendelkezik akkor is, ha csúcsrésze („spicce”) igen vékony.  A jó minőségű teleszkópos botok spiccének átmérője -  tömör végrész esetén - nem haladja meg a 0. 8 – 1. 2 mm-t, csőszerű spiccnél az 1.5 – 2 mm-t. Az orsó nélküli teleszkópos bot szerelékeit az ún. „létrákon” tárolhatjuk. Ez a kis műanyag alkalmatosság nagyon alkalmas arra, hogy problémamentesen tárolhassuk az úszóval és a hozzá való ólmozással, horoggal ellátott szereléket. A szabad zsinórvéget fogjuk le befőttesgumival. Teleszkópos botokhoz ne használjunk 0. 16 – nál vastagabb zsinórt.

 

   A modern „rakós” botok elsősorban a halfogó versenyzők eszközei, de bárki eredményesen használhatja őket, ha nem rest a „rakózáshoz” szükséges plusz szerelvényeket (állítható lábú horgászülés, bothenger, a szétszerelt bot rögzítéséhez szükséges botvilla stb.) beszerezni és a vízpartra cipelni. (A rakózás eleve feltételezi a gépkocsi használatát.)

    A rakós botok nagy előnye a teleszkóposakkal szemben, hogy - ha az úszó teherbírását megfelelően választottuk meg - széltől, sodrástól függetlenül botunk hosszának megfelelő távolságban horgászhatunk, A rakós botokat a felső két-három tagban mindig „be kell gumizni”, ellentétben a teleszkóposakkal, melyeknek a fárasztásnál csak rugalmas spicce dolgozik. (Begumizhatunk ugyan teleszkópos botot is, - persze csak olyat, melynek spicce üreges - de ez sohase használható olyan szakszerűen, mint a rakós bot.) Begumizott rakós bottal komoly halak sikeres fárasztására is lehetőségünk nyílik, annak ellenére, hogy nem használunk orsót. Rakós botok szerelékeit 0. 08 – 0. 18 zsinórból készíthetjük. (E helyt nem kívánunk részletesen foglalkozni a rakós botokkal kapcsolatos számos egyéb tudnivalóról.)

 

Keszegezéshez, úszós horgászathoz

legjobban mégis a hagyományos, három részes, ún. „Matchbotok”, illetve a hasonlóan vékony, finom teleszkópos botok ajánlhatók 5 -25, vagy 10 – 30 g dobótömeggel és 3. 60 – 4. 50 méteres hosszban. (Sokan jobban kedvelik az - akár felszerelten is - könnyebben szállítható teleszkópos botokat.) Az orsó használata lehetővé teszi, hogy egy-egy megakasztott nagyobb halat (pontyot, márnát) is sikeresen kifáraszthassunk, feltéve, ha orsónk fékje jól be van állítva és szakszerűen, türelmesen fárasztunk.          

    A - szerencsére nagy - választékból mindenki ki tudja választani az ízlésének, pénztárcájának megfelelő botot úgy 10 - 30 ezer Ft tartományban. Az ilyen botokhoz 0. 12 – 0. 20 zsinórvastagság a megfelelő.

     Bár a bevezetőben megemlítettük, hogy valódi „univerzális” bot nem létezik, mégis megemlítenék egy (ma már üzletben nem kapható) botot, mely – illetve egy ehhez hasonló - ennek a követelménynek véleményem szerint leginkább megfelel. Ez a (valamikor a nyolcvanas évek elején kapható) Silstar 3140 típusszámú, 3. 85 m hosszú, 15 – 30 g dobótömegű, barnás-bordó színű teleszkópos bot, ami könnyű úszós horgászathoz, nyílt vízi pontyozáshoz, tapogató vagy úszós süllőzéshez, valamint (30 g-ig) akár fenekezéshez is kitűnő eszköz volt.

 

A bolognai botok

A keszeg -, folyóvízen márna-, esetleg nyílt vízi ponty horgászat eszközei, 5-8 méteres hosszban kaphatók. Olyankor használjuk, amikor nagy vízmélységben horgászunk rögzített úszóval. Legjobbnak az 5 és 6 méteres változatot tartom, mert kis tömegüknél fogva ezek kezelhetők a legkönnyebben. Igaz, hogy olykor szükség lehet 7-8 méteresre is, de ezeknél csak a legdrágább szériáknál oldották meg a kellemetlen fejnehézség problémáját. Tájékoztatásul: mindig olyan méretű botot kell választanunk, melynek hossza az általunk leglátogatottabb víz mélységénél legalább fél méterrel hosszabb. Elsősorban folyóvízben használhatjuk, de a mély álló vizekben is igen hasznosak. A könnyebb szériák (5 – 15 g) tulajdonképpen megfelelnek egy felgyűrűzött teleszkópos botnak, azzal az előnnyel, hogy orsót is használunk. Bolognai bothoz 40 – esnél kisebb orsót (kb. 300 g) ne használjunk, mert a kissé nehezebb orsó sokat segít a bolognai eredendő fejnehézségén, így a súlypont közelebb kerül kezünkhöz. Az erősebbek (10 – 30 g vagy nagyobb dobótömeg) kitűnőek márnahorgászatra, vagy süllőzésre is. E botokhoz max. 0. 22 zsinór való.

 

Könnyű fenekezéshez vagy pergetéshez a 2. 40 – 3. 0 méteres, 20-40, vagy 20-60 g dobótömeg-tartományú botok közül választhatunk.  Erre a célra legjobbnak tartom a hagyományos, kétrészes botokat. Bár tagadhatatlan, hogy ebben a kategóriában is gyártanak nagyon „kellemes” teleszkópos botokat, mégis erőteljesebbek, tartósabbak a kétrészes botok. Pergetésnél az állandó dobások következtében egymásban könnyen meglazulhatnak a teleszkópos bot tagjai, ami nagyon kellemetlen, ha éppen „megy a hal”. (Lehet, hogy észre sem vesszük, hogy a tagok elfordultak egymásban, csupán a dobástávolság látja kárát.) A boton lehetőleg ne legyen hat-hét zsinórvezető gyűrűnél több, mert ez hátrányosan befolyásolja a dobástávolságot. Botvételnél – különösen pergető botnál - mindig figyeljünk arra, hogy az orsóhoz legközelebb eső zsinórvezető (a „keverőgyűrű”) ne legyen az orsóhoz túl közel, mert ez is a dobás lerövidüléséhez vezet. Átmérője pedig ne legyen kisebb 25 mm-nél.  Ilyen botokhoz megfelelő zsinórméret a  0. 20 – 0. 25.

 

 

A feederbotok (ejtsd: fíder) külön kategóriát képeznek a fenekező botok között. Igen eredményesen horgászhatunk velük nem csak keszegfélékre, hanem pontyra, márnára is. Ezek hagyományos, három részes botok, melyeknek csatlakozásai a bot saját anyagából vannak kialakítva. Leggyakoribb a 3. 60 – 3. 90 m hosszúság, de van 3. 30 és 4. 50 méteres is. Több variációt ismerünk: hazai halainkhoz a medium (közepes), a heavy (nehéz) és a super heavy (extra nehéz) botok felelnek meg.  Keszegezéshez inkább a medium kategóriából, pontyozáshoz, márnázáshoz a „heavy” vagy „super heavy” botok közül válasszunk. Bár ezeket a botokat eredetileg önetető használatához tervezték, nem kell feltétlenül azzal használnunk őket. (Ha viszont az önetető mellett döntünk, a használatnál lényeges szempont, hogy mindig ugyanarra a helyre dobjuk az önetetőt, mert így  használhatjuk ki legjobban az etetés előnyét.) A feederbotoknál különösen figyelnünk kell arra, hogy a megadott dobótömeg felső határát ne közelítsük meg, mert némelyiknél akár 150 g-ot is megadnak! A feederbotokhoz használt zsinórok a halnak és az adott víznek megfelelően 0. 18 és 0. 25 között változhatnak. Nagy távolságra (50 méteren felül) érdemes fonott zsinórt használnunk 0. 06 – 0. 10-es kivitelben, mert a fonott minimális nyúlása révén jobban közvetíti a kapásokat.

 

    A winkle-picker botok képviselik a legfinomabb fenekező botokat. 2. 40 – 3. 0 métereseket kaphatunk. Általában kétrészesek. Kisebb távolságra igen érzékeny, hatékony horgászatot biztosítanak, elsősorban a keszegfélék fogására. E botoknál

viszont 0. 20-as monofil zsinórnál semmi esetre se használjunk vastagabbat, de „erőgumi” használata esetén akár 0. 12-ig  is lemehetünk.

 

Fenekezéshez, nehéz pergetéshez már nagyobb dobótömeg-tartományú botokat kell használnunk. A 40-80 vagy 50 – 100 g-os botok használata indokolt a nagyobb tömegű önetetők, fenékólmok, vagy műcsalik használatakor. (Harcsapergetéshez nem túlzás az akár 100 – 200 g dobótömegű bot használata sem.) Fenekezéshez nem fontos, hogy a legmodernebb karbon-anyagból készített botot szerezzük be: tökéletesen megfelel a hagyományos üvegcsőből, vagy kompozit-anyagból (az üvegszál és szénrost keveréke) készített bot is, sőt, ezek talán még strapabíróbbak, mint a modern, tiszta karbon-botok. Igaz, ilyeneket már alig találunk az üzletekben, mert manapság szinte minden botot karbonból készítenek. Igen használható, emellett jóval olcsóbb botokat vásárolhatunk viszont a „horgászbörzéken”, melyeket minden horgásztársamnak jó szívvel javasolhatok. (Példaképpen megemlíthetem a Shakespeare „Alpha”, vagy „Tourist” széria botjait, előbbit hagyományos, utóbbit teleszkópos kivitelben. Hasonlóan jó, megbízható botok (a hajdani NDK-ban gyártott) „Germina” gyártmányok, vagy egykor a HOKÉV által gyártott, sárga Sportex anyagból készített botok.) Megfelelő zsinórvastagság 0. 30 – 0. 40 monofil, vagy 0. 17 – 0. 21 fonott zsinór.

 

A kimondottan nagy erőket igénylő módszerekhez, mint pl. a nádi pontyozáshoz vagy a hasonlóan brutális erőt kívánó harcsázáshoz a legerősebb botokat kell használnunk.

Úszózáshoz értelemszerűen a hosszabb botokat (3. 60 – 4. 20 m), fenekezéshez a 2. 70 – 3. 30 métereseket. Dobótömegük 100 – 200, vagy 150 – 300 g. A speciális harcsázó módszerhez, a kuttyogatáshoz a 2. 40- 3 méteres botok közül választhatunk. A nádi pontyozáshoz kitűnően megfelelnek a tengeri („surf”) botok, lehetőleg ezek közül is inkább a két részeseket válasszuk, mint a teleszkóposokat.  (A „kompromisszum nélküli” horgászathoz egyértelműen jobbak a hagyományos, kétrészes botok a teleszkópos botoknál.) E módszerekhez is jobban ajánlható az erős (0. 25 -  0. 40) fonott zsinór, mint a monofil műanyagzsinór, mert a monofil zsinór 0. 50 méret fölött már igen merev, nehéz vele pontosan dobni és merevsége miatt a hal (elsősorban a ponty) gyanakvását is jobban felkelti.

 

     Néhány gondolat arról, hogyan őrizhetjük meg botjainkat hosszú időn át jó karban. (Talán még régi, tapasztalt horgászok is találnak benne olyat, amit érdemes megszívlelni.)

     A régi, faanyagú horgászbotok fölött már eljárt az idő, annyit mégis érdemes megemlíteni, hogy ezek legfőbb ellensége a víz. Bambusz- és ragasztott nád botok lakkozását ezért mindig ellenőriznünk kell. A kotyogó csatlakozóhüvelyeket kitűnően (és örök időkre) rögzíthetjük az „Uverapid” műgyanta-ragasztóval, melyet egyébként ajánlhatunk hagyományos botok fém csatlakozásainak vagy teleszkópos botok lelazult vezetőgyűrűinek ragasztására is. (Jobb, mint a szaküzletekben kapható ragasztó-stift.)

    A tömör üvegbotok nem érzékenyek, ezeknél csak a zsinórvezető gyűrűket és a csatlakozó hüvelyeket kell jó karban tartanunk.

    Az üreges üvegcső-, de főleg a karbon-anyagból készült teleszkópos botoknál azonban már több dologra kell figyelnünk. A szállításnál figyelnünk kell arra, hogy kényelmesen elférnek-e a botok a csomagtartóban. Sok bot „halálát” okozta már a csomagtartófedél gondatlan lecsukása, ha a bot nem volt biztonságosan elhelyezve. Jómagam soha nem szállítok felszerelt botokat: botjaim külön tokban, orsó nélkül érkeznek meg a vízpartra. Ha valaki -  időnyerés céljából – mégis mindenáron ragaszkodik a felszerelt botok szállításához, azt legjobban olyan bottokban teheti meg, melynek belsejében - a könyv lapjaihoz hasonló megoldással – műbőr lapok találhatók, melyek az egyes botokat, orsókat egymástól elkülönítik.  Figyelni kell arra is, hogy a teleszkópos botokat hossztengelyük irányában soha ne erőltessük be a gépkocsiba, mert ezek spiccgyűrűi még akkor is letörhetnek, ha a gyűrűvédő sapka egyébként rajtuk van. Kerékpáron, motoron közlekedve pedig ne felejtsük, hogy a botok a hátunkon milyen mértékben nyúlnak fölfelé. Főleg idősebb sporttársak rossz szokása, hogy - felszerelt botnál -  a horgot a parafa- vagy neoprén gumi nyélbe szúrják. Ennek többszöri ismétlése jelentősen tönkre teheti a nyelet: börzéken láttam olyan, - egyébként kiváló állapotú – botot, melynek nyelét ily módon annyira „lelakták”, hogy még fél áron se találtak rá vevőt.

      Teleszkópos bot „üzembe helyezésénél” be kell tartanunk a sorrendet: kihúzásnál először – a spiccel kezdve - mindig a vékonyabb tagokat rögzítsük egymásban, leszerelésnél viszont a nyél fölötti taggal kezdjünk, és a csúcsot toljuk be utoljára. Ha valami miatt horgászás közben (pl. az úszó a spiccre csavarodott), kénytelenek vagyunk a botot hátratolva elérni a bot csúcsát, inkább tegyük le a bot végét, és fokozatosan feljebb fogva végezzük ezt a műveletet, mert a felső, vékonyabb tagok könnyen eltörhetnek, ha a bot teljes tömege rájuk nehezedik. A felszerelt botokat, ha helyet változtatunk, mindig nyéllel előre szállítsuk, mert ha a bot érzékeny csúcsrészét, a „spiccet” ütjük neki valaminek, az - mintha üvegből lenne - azonnal le fog pattanni. Teleszkópos botok csúnyán károsodhatnak, ha a botvillára letett botot hirtelen zápor éri: a felverődött homokszemcsék, - ha nem öblítjük le alaposan a bottestet -, összetolás után goromba karcokat ejthetnek a boton. Veszélyt jelenthet az is, ha a botot nedvesen toljuk össze, és ilyen állapotban hagyjuk hosszabb ideig. Hazaérve azonnal legyen rá gondunk, hogy a bottagokat kihúzva gondosan törölgessük át, majd a nyél záródugóját távolítsuk el, hogy a tagok alulról (belülről is) szellőzhessenek, levegőt kaphassanak. Ha nem így járunk el, meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy a tagok felülete mintegy „felhólyagosodott”, amit nem tudunk kijavítani. Ez különösen a festett botoknál fordulhat elő, de jelentkezhet a „natur” karbon-botoknál is. Kevéssé befolyásolja ugyan a tagok erejét, viszont esztétikailag kifejezetten zavaró.

   A hal kiemelését bottal csak akkor kíséreljük meg, ha a fogott hal tömege csekély: pl. egy 10 – 30 gramm dobótömegű bottal maximum 150 gramm. Nagyobb halakat vagy kézzel, vagy merítővel emeljünk ki. Lehet, (sőt biztos), hogy botunk ennél jóval többet is kibírna, mégsem érdemes kockáztatnunk, hogy eltörjön.

     Több évtizedes horgászmúltamban gyakran előfordult, hogy segítségemet kérték egy „összeragadt” teleszkópos bot összetolásánál. Ez általában esős, nedves időben fordul elő, amikor összeszerelésnél nagy erővel húzzák szét a bottagokat, s azok között „vákum” keletkezik. Ezen kétféleképpen is segíthetünk. Ha egyedül vagyunk, az alsó bottagot egészen a vezetőgyűrűnél, a fölötte levő, beszorult tagot pedig négy-öt cm-rel a csatlakozás fölött erőteljesen megragadjuk, s két öklünket térdeink közé fogva, combunk erejét is igénybe véve toljuk össze a két bottagot. (Nagyon kell vigyázni, hogy a hirtelen „becsúszó” bottagot fogó kezünk nehogy letörje, elhajlítsa az alsó tagon levő zsinórvezető gyűrűt.)

     Ha segítő társunk is van, akkor nincs olyan helyzet, hogy ne tudnánk ezen a kellemetlen helyzeten segíteni. Egyikük – két kézzel – az alsó bottagot, a másik, - szintén két kézzel – a felsőt fogja meg erősen. (Itt is figyelni kell, hogy a két kéz között ne legyen hosszú bottag-darab.) Ezután „egy-kettő-háromra” egy asztallapra ejtjük kezeinket, (természetesen a vastagabb tagot fogó kezei vannak alul) amikor is a felső két férfiököl együttes tömege minden esetben megoldja a feladatot. (Itt arra kell csak vigyázni, hogy az erő a bot hossztengelye irányában hasson.

    A zsinórvezető gyűrűk állapotára is mindig figyelnünk kell. Különösen a „spiccgyűrű” van kitéve a zsinór koptató hatásának. Komolyabb dobótömegű botjaink spiccgyűrűjét érdemes a néhány éve divatba jött (a „Perfect” botok spiccén pl. általánosan alkalmazott) ún. „borított” gyűrűre cserélni. Ennél a vezetőgyűrű típusnál nem fordulhat elő, hogy a fárasztás végén, - amikor a botvéget magasan tartva magunk mögé toljuk – a zsinór érintkezhessen a vezetőgyűrű fém keretével. (Használt botok vásárlásakor általában a két legfelső zsinórvezető gyűrű szorul cserére.)

 

   Fenti ismereteknek csaknem ötven év óta tudatában vagyok, mégis előfordult, hogy olyan botot vásároltam, amit nem tudtam megszeretni, hamarosan túladtam rajta. Egy horgászbot tulajdonságait valójában csak gyakori használatban ismerhetjük meg. Az azonban biztos, hogy egy több éven át sikeresen használt, szívünkhöz nőtt, megkímélt  bot életünkben évtizedekig, elmúlásunk után pedig – hagyatékként - még   hosszú időn át jól szolgálhat valamelyik barátunknak, horgásztársunknak.

 

    Reméljük, hogy horgásztársainknak (elsősorban a kezdőknek) e rövid ismertető segítségül fog szolgálni új bot beszerzésénél és azok hosszú időn át tartó, eredményes használatánál.